Fizika óra van, én melletteülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, agyönyörű szemét, a szép kezét...Ő rámnéz, és mosolyog. De ő nem úgy néz rám, őcsak az úgymond "legjobb barátom". Vége azórának, vége a napnak, ő átjön hozzámelkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, őrám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és aztmondja, köszi. Én el akarom mondani, hogyszeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, éshogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, deő nem így néz rám és én ezt tudom. Másnaptalálkozunk a suliban, mellette ülök,sír...sír, mert szakított a barátjával. Énmegvigasztalom, ő átölel...érzem, hogy majdkiugrik a szívem. Egy órán keresztül akaromban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomranyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én elakarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani,hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csakbarátok legyünk, de ő nem így néz rám ésén ezt tudom. Telnek a napok, az évek, látomhosszú talárban, az érettségin, látom, amikorátveszi a bizonyítványát. Ő rám mosolyog.Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarommondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom,hogy csak barátok legyünk, de ő nem így nézrám, és én ezt tudom. Együtt megyünk afőiskolára, de telnek az évek, és már adiplomaosztón találom magam. Ő még szebb,hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörűnő. Az utolsó nap ő rám mosolyog, az arcomranyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogyszeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, éshogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de őnem így néz rám, és én ezt tudom. Eltelikrengeteg idő, én minden héten beszélek veletelefonon. És akkor megkapom a szörnyű hírt.Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van,látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak akönnyeim. Nem mosolyog rám, nem kapok tőlepuszit. El akarom neki mondani, hogy szeretem, elakarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nemakarom, hogy csak barátok legyünk, de ő márnem tudhatja ezt... Később felmegyek aszobájába, és megtalálom a naplóját, és akövetkezőket olvasom: " Rámosolygok, az arcáranyomok egy puszit. El akarom mondani, hogyszeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, éshogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, deő nem így néz rám, és én ezttudom.""Minden kis viaszgyertya,megtanítbennünket arra,hogy érdemes egy kisfényért,melegért tövig égni, mert a kisdolgokfénye az, amely széppé,meleggé tesziaz életet."Szóval, ha szeretsz valakit,mondd meg neki, mielőtt túl késő lenne, nefélj kifejezni önmagad. Nyújtsd ki a kezed ésmondd el a másiknak, hogy mit érzel iránta.Mert mire eldöntöd, hogy melyik a megfelelőidőpont, lehet, hogy túl késő lesz. Ragadd mega napot, soha ne sajnálkozz. És ami alegfontosabb: maradj közel a barátaidhoz, és acsaládodhoz, mert ők segítettek neked, hogyazzá légy, aki ma vagy. Minden nap, ajándék azélettől, így becsüld meg a napjaid, melyekszáma, bármilyen sok is jusson - véges.
A békapoéta
Sóhajt a béka:
brekeke!Most verset írnom kelleneA szúnyogos csoda rétről,Vagy a sárga pipitérről.Mire írjam? Nádszélére?Tündérrózsa levelére?Mivel írjam? Nincsen tollam.És a tintát honnan hozzam?Megkérdezte a gólyahírtVan-e neki toll és papír,De az csak a fejét ráztaVirágport szórt a világra.Elugrált a tó széléig,Közben mondta véges-végig:Koszorús költő lehetnék,Ha tollat, papírt szereznék.A gólya ott sétált éppenKeresve az estebédet.Békánk pont eléje tottyantGólyalábnál feje koppant.Brekegve nézett felfele:Toll, tinta, papír kellene!Mond te hatalmas nagy madár!Szárnyadból tollat nem adnál?Éhes gólya hasa morgott.Suttogva csak annyit mondott:Itt van, megjött a vacsora!Gólyapocak nem korog ma.Békaköltő meghallotta,Mit suttogott fent a gólya.Ugrott, rohant, toccsant, koppantOtt hagyta a gólyatollat.Elúszott a tó mélyére,Tündérrózsa fedezékbeOtt brekegte örvendezve,Ijedtségét elfeledve:Nehéz szakma a költészet.Ihletem - Jaj! - elenyészett.Nem írok csak énekelek,Reggeltől estig brekegek.
A Mester nagy iskolájábanMa szeretetből pótvizsgáztam.Tanítóm előtt remegve álltam...Az első vizsgán én megbuktam.A tételt bár kívülről tudtam,De a gyakorlatban előre alig jutottam.Szeretem én, ki engem szeret,Minden jó embert, akit csak lehet,De az ellenségem?Aki megrágalmaz, kinevet,Ad mindenféle csúfnevet,Gyaláz és megaláz engemet?Ilyet nem tudok szeretni! Nem!És ezt húztam ki a tételen,,,Hogy az ellenségemet is szeressem!"Szereted-e? - Kérdezte tanárom,Az én Mesterem és Megváltóm.Nem tudom, hiába próbálom!Szelíden monda, de erélyesen:- - Pótvizsgára mész, és ha mégsemTanulod, megbuksz egészen.A szeretet nehéz tétel,A legtöbben ebben buknak el,Mert, aki bánt is, szeretnünk kell!De Mesterem tovább tanított,Különórára magához hívott,Szeretetével sokat kivívott!Mutatta kezén, lábán a sebet,Hogy mennyit terem a szeretet,Eltűri a kereszt-szegeket.Eltűri a gúnyt, a gyalázatot,Töviskoszorút, s nehéz bánatot.A dárdaszúrást, mit értem kapott.Így tanított, szívem felrázta.Látta, hogy hajlok a tanításra.Szeretetét a szívembe zárta.És most pótvizsgáztam belőle.Ott volt az ellenségem is.Gúnyos megjegyzést kaptam tőle,De szeretettel feleltem,S e szeretettel őt megnyertem...És a pótvizsgán átmentem.Tovább tanulok, tovább megyek,Vannak ,,szeretet-egyetemek",Magasak, s mégsem elérhetetlenek!Mert más tudományt sokat tanulhatok,Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok.Ha szeretet nincs bennem:semmi vagyok.
Megjegyzések